Üdvözöllek!
Keresgélj nálam nyugodtan! Szólj hozzá bátran! Ne habozz kérdezni! Érezd otthon magad!


2009. május 15., péntek

Eltelt egy hónap

Hm, bizony eltelt 1 egész hónap és ígéretemtől eltérően nem jártam itt. Sajnálom nagyon, de az utóbbi időben nagyon elfoglalt voltam (vagyok még most is), így nem tudtam a blogommal foglalkozni. Pedig látom, hogy látogatóim száma szépen emelkedik.
Április közepén azt mondtam, hogy belevágok egy újabb szigorú hétbe. Hát nem vágtam, mert nem tudtam rá kellőképpen felkészülni. Mert azért egy 600 kalóriás hétbe nem lehet csak úgy ripsz-ropsz belevágni, legalábbis munka mellett nem. Át kell gondolni és meg is főzni azokat az ételeket, amiket el lehet vinni a munkahelyre, mert ugye a szigorú diéta nem azt jelenti, hogy nem eszünk semmit. Erre nem volt időm, így csak próbáltam valahogy szinten tartani magam. Erre a hétre találtam meg azt az új ritmust, ami a megváltozott elfoglaltságaim mellett viszonylagos rendszert ad hétköznapjaimnak, amiben újra fontos szerepet kap a rendszeres sport és figyelmes étkezés.
Le is írom, hogy mit ettem az elmúlt napokban. Megjegyzem azért, hogy nem méricskéltem, tehát nem tudom azt mondani, hogy ez tutira 600 kcal-a. De az biztos, hogy nem sok, betartható, és megindítja a fogyást. Legalábbis nekem megindította. Ne várjatok hihetetlenül változatos étkezést, mert ez az egy hét nem a változatosságról, a kulináris élvezetekről szól.

1.nap
reggeli: 175g Janga kefir, 1 ek. zapkorpa
ebéd: fél tányér húsleves 1 húsgombóccal (tészta nélkül), 2 vékony szelet grillezett csirkemell szelet, kb. 2 evőkanálnyi méretű párolt, majd sajttal, pici tejföllel megsütött brokkoli, zöldsaláta
délután: 2 db szilvalekváros pici sütemény (ez nagyon elhagyható!!!!!!!!!)
vacsora: 100g Janga kefir, 1 ek. zabkorpa

kb. 40 perc az ellipszis tréneren, 30 felülés, 30 lábzárás

2. nap
reggeli: 175g Janga kefir, 1 ek. zapkorpa
ebéd: 2 nagyon kicsi sült alsó és felső csirkecomb (1 normális méretű felső combnak felelt meg), kb. 2 evőkanálnyi méretű párolt, majd sajttal, pici tejföllel megsütött brokkoli, zöldsaláta, 2 szem koktél paradicsom
délután: 3 szelet Győri zabkorpás keksz
vacsora: 100g Janga kefir, 1 ek. zabkorpa

3.nap
reggeli: 175g Janga kefir, 1 ek. zapkorpa
ebéd: 2 nagyon kicsi sült alsó és felső csirkecomb (1 normális méretű felső combnak felelt meg), kb. 2 evőkanálnyi méretű párolt, majd sajttal, pici tejföllel megsütött brokkoli, rukkola, madársaláta, 4 szem koktél paradicsom
délután: 3 szelet Győri zabkorpás keksz
vacsora: 100g Janga kefir, 1 ek. zabkorpa

4.nap
reggeli: 175g Janga kefir, 1 ek. zapkorpa
ebéd: 1 nagyon sült, fokhagymás felső csirkecomb, kb. 2 evőkanálnyi méretű párolt, majd sajttal, pici tejföllel megsütött brokkoli, rukkola, madársaláta, 4 szem koktél paradicsom
délután: 3 szelet Győri zabkorpás keksz
vacsora: 100g Janga kefir, 1 ek. zabkorpa

kb. 50 perc (4,5 km) az ellipszis tréneren, 30 felülés, 70 lábzárás

5.nap
reggeli: 175g Janga kefir, 1 ek. zapkorpa
ebéd: nagyon kevés csíkokra vágott csirkemell pirítva, 1 fél kornspitz
délután: fél kornspitz, 2 szelet nagyon vékony sonka
vacsora: 100g Janga kefir, 1 ek. zabkorpa

kb. 50 perc (4,5 km) az ellipszis tréneren, 30 felülés, 80 lábzárás, 30 callanetics lábgyakorlat

2009. április 16., csütörtök

Egy újabb szigorú hét és egy új kategória

Hosszú idő telt el az utolsó bejegyzésem óta. Néhány napot kértem és néhány hét lett belőle. Azért remélem, hogy nem fordított nekem hátat mindenki, és lesznek továbbra is olvasóim.
A holnapi napon én egy újabb 600 kcal-ás hetet kezdek, mert az elmúlt hetekben eléggé fegyelmezetlen voltam (Stockholm, Húsvét... nehéz ellenállni). És utána szeretném tartani az 1200 kcal-át. Tudjátok, ez életre szóló program... meg jön a nyár is... és a rövidnadrág, fürdőruha is...
Igyekszem mindent leírni, de a visszatérő elemeket már nem részletezem hajszál pontosan, hisz azok már a korábbi bejegyzéseimben is szerepelnek.
A receptek közül néhány új cimkével is ki fog egészülni és lesz az ételek között egy új kategória is. Ez a cimke és kategória pedig a PCOS. Nem akarom megmagyarázni, hogy ez mit jelent, mert akit vagy akiket érint, azok úgyis tudják, akik pedig nem értik, azoknak valószínűleg nem is lényeges, hogy itt a blogomban elmagyarázzam. A lényeg, hogy PCOS-ben fontos a diéta, az alacsony glikémiás indexű élelmiszer és a cukorbevitel csökkentése, fontos a súly optimalizálása. Így azokat az ételeket fogom így jelölni, amik szerintem megfelelnek ezen kitételeknek. A már korábban feltett ételeket is át fogom nézni és ellátni a cimkével, ha illenek a kategóriába.

2009. április 1., szerda

Be nem tartott ígéretek

Rég jártam itt és az ígéretemet sem tartottam be, pedig folyamatosan írni akartam, hogy mit eszem. Na, de azt a kotyvalékos összevisszaságot hogyan írjam le, amit az elmúlt napokban ettem? Nincs ember, aki ezt követni tudná. Írtam volna le, hogy két napi fegyelem után a most épp kedvenc cukrászdám krémesének és egyéb sütijeinek annyira nem tudtam ellenállni, hogy nemcsak ott ettem belőlük, de még csomagoltattam is, és bizony hazaérve, este kilenc körül is azt ettem vacsorára...? (Az más kérdés, hogy volt okom az ünneplésre - érti, aki értheti - és a következő hónapjaim (évem?) elég rohanósak lesznek - tudja, aki tudhatja -, így nem félek, hogy tartós gondot fog okozni ez az elgyengülés.)
Szóval most nem fogyok, de legalább tartom a súlyom. Már ez is eredmény, tehát megy és menni fog ez is, csak ugye nálam még nem ez a cél, mert még néhány kilót le kéne adnom. Most pár nap szünetet kérek minden olvasómtól, összeszedem gondolataimat és magamat is (!) és újult erővel fogom folytatni a blogom újabb receptekkel és napi étrendekkel.
Addig is egy jó hír: lehet már kapni teljes kiőrlésű lisztből készült rétestésztát is a Tante Fanny sorozatban. Hétvégén készítettem belőle túrós rétest és a család férfi tagjai az utolsó morzsáig megették, a fiam, aki elég bizalmatlan minden újjal kapcsolatban, észre sem vette, hogy milyen tésztából készültet eszik. Szóval finom! És ha a különféle tölteléket kalória szegényen készítjük el, akkor máris találtunk egy újabb ehető édességet, ami belefér a diétánkba. Nyilván ne faljuk azért fel az egész rudat...!

Kosaras társaim! Fantasztikus volt a tegnapi kosár és szuper, hogy nyertek a lányok a fiúk ellen! Igazi csapatmunka volt! Köszönöm!

2009. március 21., szombat

Kifogások mindig vannak, de ez nem mentség

Az elmúlt jó pár napban (hétben?) semmit sem úgy tettem, ahogy kellett volna. Nyilván vannak kifogások (sok-sok kellemes izgalom és elfoglaltság a magánéletemben) , amik nem lehetnek mentségek.
Nem a mozgással volt a baj, az már tényleg napjaim része lett (még akkor is képes vagyok például kosarazni menni, mikor inkább a sebészeten kéne ülnöm, hogy kivizsgáltassam újabb sérülésemet, hiába, erről nem tudok lemondani).
Az étkezésemre nem figyeltem oda, sokkal többször ettem olyat, amit nem kellett volna. Így most kénytelen vagyok megint kicsit erőteljesebben figyelni a kalóriákat, pedig már egész szépen haladtam. Na, azért ne legyen senki kárörvendő, nem indultak meg rohamosan a kilóim felfelé, csak pici visszaesés után stagnálok. Magamnak nehezítettem meg a dolgot, de holnaptól megint szigorú leszek önmagamhoz. Újra írni fogom naponta, hogy mit eszem. Ha leírom, akkor magamat kontrolálhatom. Ha valaki akarja, akkor csinálja velem, de felhívom mindenki figyelmét, hogy mindenki csak saját felelősségére fogjon bele és csak edzettségének megfelelően mozogjon!

2009. március 16., hétfő

Sült lazac paradicsomszósszal és sült póréhagymával

Hozzávalók:

lazacfilé
paradicsom
fokhagyma
vöröshagyma
fehérbor
só, bors
póréhagyma
liszt

A lazacfiléről lefejtem a bőrt és lapjában félbevágom, majd tetszőleges méretű szeletekre darabolom, sózom, borsozom. Kevés olívaolajon mindkét oldalán megsütöm. Lehet bordázott aljú serpenyőt is használni. A szószhoz a paradicsomokat meghámozom (forró víz+ hideg víz, utána könnyebb a héjat lehúzni), feldarabolom. A fokhagyma gerezdeket és a vöröshagymát nagyon finomra vágom. Kevés felhevített olívaolajon a hagymákat megpárolom, majd hozzáadom a paradicsomot, kevés fehérbort, sózom, borsozom. Addig főzöm, míg be nem sűrűsödik. Ha kóstoláskor úgy találom, hogy a hagyma, fokhagyma még nem főtt meg, akkor kevés vizet öntök még hozzá és újra sűrűsödésig főzöm. Nem kell megijedni, ha darabos a szósz, ilyennek kell lennie, nem ketchupot főzünk. A póréhagymát vékony szálasra metélem, sózom, borsozom, lisztbe beleforgatom és forró olajban hirtelen megsütöm.

Tálaláskor tányérra teszem a halat, mellé kanalazok a szószból és a tetejére halmozok a sült póréhagymából. Így magában is finom, de lehet még mellé héjas, sült burgonyagerezdeket is adni.


2009. március 12., csütörtök

Nincs De!

www.nincsde.hu

Megtalálod köztük a saját kifogásod...?

2009. március 11., szerda

Mozogni jó!

"Akik szeretnek mozogni, azoknak könnyű dolguk van a gyakorlatok kipróbálásánál. Nehezebb a helyzete annak, aki számára a testedzés szenvedés, nehezen megszervezhető tevékenység.
Kívánom, hogy fedezd fel magadban azt az embert, akitől nem idegen a mozgás, aki örömét leli abban, hogy tudatosan mozog karja, lába, hogy jó megizzadni egy lendületes gyaloglástól, hogy jó, ha kocogás közben az arcunkba fúj a szél, ha túra közben nem zavar a zápor, ha jólesően tudunk összezuhanni egy-egy alapos izzasztó tréning után, ha elégedettséget érzünk, amikor, akár hanyagolva a házimunkát, elkezdjük az edzést. A házimunka nem lehet fontosabb, mint önmagunk.
Oldd fel a gátlásodat a mozgással kapcsolatban! Mindenkinek jár a mozgás öröme, a jó közérzetet segítő hatása. Lakd be magad a tested minden porcikájába!"
(Kriston Andrea: Testreform)